2013. július 31., szerda

A Szent Johanna Gimi (:

Az utóbbi 2-3 hétben elkezdtem olvasni egy új könyvsorozatot. A címe: Szent Johanna Gimi. A legtöbb könyv, amit olvasok vörös pöttyös és mindenféle kitalált lény van bennük, mint például: vámpírok, vérfarkasok, démonok, angyalok, árnyvadászok és hasonlók. Ezek többnyire külföldi szerzők tollából származnak. Persze akad néhány olyan is, amit magyar írt.
A Szent Johanna Gimit egy magyar irónő, Leiner Laura írta, nem vörös pöttyös és nincsenek benne kitalált lények, de mégis magával ragadó az egész történet. A gimnazista kamaszok életét mutatja be fantasztikusan reálisan.
A történet lényege, hogy a főszereplő lány (Reni) gimnazista lesz, ahol megismerkedik élete szerelmével. Persze sokat szenved addig, amíg egymásra találnak a fiúval (Cortezzel). Még nem olvastam végig, de ahol tartok, az egy lenyűgöző rész (6.)
Mindenkinek csak ajánlani tudom a sorozatot, főleg a korombelieknek, (gimnazisták, középiskolások) akik értik is, hogy mi miért történik, teljesen át tudják élni, hiszen abban a korban vannak. Ahogy a könyvön is írják: "Egy sorozat a való életről. egy sorozat, amely itt és most játszódik. Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások. A történet rólad is szól."
"Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások" <--- Valóban, tényleg olyanok, mint én, de vannak tulajdonságaik, amik egyedivé teszik Őket.
"A történet rólad is szól." <--- Tényleg, mintha rólunk szólna, teljesen bele tudjuk élni magunkat ebbe a szituációba. Néha úgy érzem, mintha én is benne lennék a könyvben, de sajnos nem. Teljesen igaza van a könyvnek: "Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna..."

Képek:




Angel (:

2013. július 28., vasárnap

Brad Kavanagh :)

Már korábban is említettem, hogy az Anubisz házának rejtélyeiben akadnak olyan színészek, akik énekelnek. Ilyen például Brad Kavanagh (Fabian Rutter). Nekem személy szerint tetszik, amit csinál és ráadásul gitározni is tud *-* (ez már a sorozatban kiderült). Itt van pár videó, amiben énekel. Nektek hogy tetszik? :)

On my Mind:


Ebben a videóban Tasie Dhanraj-jal énekel:

 

Lego House:



Always the Quiet Ones:



Window:



Angel (:

2013. július 23., kedd

Maroon 5, Justin Timberlake és James Maslow

Mint tudjátok (ha eddig nem tudtátok, akkor most megtudjátok :)) James önállóan is énekel pár számot. A Maroon 5 Love somebody és Justin Timberlake Mirrors című számát is énekelte már. Itt vannak a videók összehasonlításképpen. (: Nektek melyik\melyikek tetszik\tetszenek jobban? :)





Angel (:

2013. július 17., szerda

Sebastian Vettel


Sebastian Vettel. Minden idők legfiatalabb háromszoros Forma-1-es világbajnoka, minden idők legfiatalabb időmérő, - és futamgyőztese. Amióta csak ismerem, tudom róla, hogy fantasztikusan jó fej és szinte le sem lehet törölni a vigyort az arcáról. Még akkor is mosolyog, amikor nincs jó kedve (na jó, néha akkor nem). Ezt az igazi rajongók már biztosan megfigyelték.

Már 2009 óta követem a pályafutását. Miután Kimi elhagyta a Forma-1-et, neki szurkoltam. Amikor megnyerte az első világbajnoki nagyon boldog voltam. Aztán utána nyert még kettőt, egymás utáni években.
A 2011-es évben szinte verhetetlennek bizonyult. Sorra nyerte az időmérő edzéseket és a futamokat. Ez volt az egyetlen olyan éve, amiben 100%-ig biztosak lehettünk, hogy Ő lesz a világbajnok.

Amikor szinte az egész világ ellene volt, akkor is kiállta érte és "támogattam", persze csak lélekben. Bármennyire is elvakultnak tűnhettem, attól még nem tágítottam mellőle (persze azt elismertem, ha nem Sebnek volt igaza, vagy Ő hibázott).

Sebastian már nagyon sok mindenen átsegített. Amikor gondom volt, akkor "hozzá fordultam" és minden jobb lett. Persze ma már nem "fordulok hozzá", nem is követem annyira a pályafutását, de tudom, hogy vezeti a világbajnokságot és végre megnyerte a Német Nagydíjat, ami a hazai versenye. :)

Pár fontosabb infó Sebaról:

1987. július 3-án született Heppenheimben, amit a tiszteletére Vettelheimnek neveztek el. Nagyon szereti Őt az egész falu.
Szülei: Heike és Norbert Vettel
Nagypapája: Josef Vettel
Barátnője: Hanna Prater, akivel még középiskolában ismerkedett meg, azóta együtt vannak.
Négyen vannak testvérek, Sebastian a kisebbik középső. Van egy öccse Fabian és két nővére Melanie és Stephanie (Stephanie a legidősebb).
Van egy érméje, amit még a nagymamájától kapott és a cipőjében hordja (a mamája már nem él).
2008-ban nyerte az első időmérőjét és futamát, még a Torro Rosso színeiben.
A Red Bull nevelte a Forma-1-be, 2009 óta a Red Bull Racing csapatát erősíti, csapattársa azóta Mark Webber.
Ha nem Forma-1-es pilóta lenne, akkor gépészmérnöknek tanulna a főiskolán.
Az iskolában a fizika és a testnevelés volt a kedvenc tantárgya.
Fél az egerektől.
Nagyon jó barátja Kimi Räikkönen és Jenson Button.
A volt személyi edzőjével Tommi Pärmäkoskival is nagyon jó barátok voltak, Tommi ajánlotta neki az új személyi edzőjét Heikki Huovinent.

Találkozásom Sebastiannal:

Az embernek nem sok esélye van találkozni igazi nagy sztárokkal, hiszen vannak olyanok, akik talán soha nem fognak eljönni Magyarországra, de Sebastian mivel Forma-1-es pilóta és mivel van Magyar Nagydíj, ezért járt már Magyarországon, nem is egyszer. Igazából, amikor alacsonyabb sorozatokban versenyzett, akkor is járt már nálunk. De még így is nehézkes volt a közelébe férkőzni, szerencse kellett ahhoz, hogy pont akkor kerülj ki a tömegből az autogramos részhez, amikor Ő oszt, hiszen maximum negyed órát ülnek ott (megjegyzem amikor már lejárt az idő, Ő még intett, hogy jöhet a következő pár ember autogramért).

2011-ben voltam életemben először Forma-1-es nagydíjon. Már nagy izgalommal vártam azt a pár napot. Csütörtökön mentünk ki először a pályára (összesen nyolcan voltunk, később már csak heten), előtte nap érkeztünk, mert aznap volt a foci a pilóták és a magyar sztárok között. Persze Sebastian nem játszott, mert megsérült a keze és féltették a további sérülésektől. Csütörtökön már viszonylag korán ott voltunk a főbejáratnál, persze jó páran megelőztek minket. Rengetegen várakoztunk, hogy láthassuk a kedvenceinket, kaphassunk autogramot, esetleg csinálhassunk egy közös képet. Kapunyitáskor eszeveszetten elkezdett mindenki rohanni, mire leértünk a pályára, már óriási tömeg várakozott autogramért. A helyzet egyáltalán nem volt rózsás, hiszen az emberek egymást nyomták előre, belőlem sikerült majdnem kipréselni a levegőt. Végül a lány, akivel mentem (idősebb nálam, akkor még csak 15 éves voltam, Ő meg már egyetemre járt), mentett ki a helyzetből, aki azt mondta a biztonságiaknak, hogy még engem engedjenek ki az autogram osztáshoz. Óriási szerencsénk volt, mert Seb éppen akkor osztott autogramot. Miközben Ő a fotóit dedikálta, bátortalanul az orra alá toltam a kis füzetemet, amit pár pillanat után alá is írt. Annyit bírtam kinyögni, hogy: "Danke." Mire Ő biccentett és mondott valamit, amit sajnos nem értettem, de talán Ő is Danke-t mondott. Ezután rettenetesen feldobódtam. Találkoztam Sebastiannal és lett tőle autogramom is. Szuper! Ezután akkor voltam talán hasonlóan boldog, amikor szombaton reggel 2 órás fagyoskodás után a személyi edzőjétől (aki akkor még Tommi volt) kaptam autogramot, sőt még közös képünk is lett. Soha nem fogom elfelejteni ezt a csütörtöki napot és persze a szombatot sem.

Photos:
Régen..


A nagy példaképpel..


Még Sauberes évekből.. (2007, mondom én, hogy régóta ugyanaz a barátnője)

:)


2008, Monza - élete első futamgyőzelme


Utolsó futam a Torro Rossonál sisak (rajta a csapat tagjainak képével :)))


Már a Red Bullnál..


ROC (Race of Champions)


Szintén ROC, csak pár évvel később...


 Hannaval... :)


Super Mario.. :DD


2009-2013-ig.. :)


No comment.. :))


Angel (:

2013. július 16., kedd

Happy Birthday James!♥


A Big Time Rush-ról ugyan még nem írtam, de Ők a kedvenc együttesem és az egyik tagjuknak, név szerint Jamesnek (James Maslow) ma van a születésnapja. Ő a kedvencem a bandából. :)) Ez alkalommal szeretnék neki Nagyon Boldog Születésnapot Kívánni és még sok-sok boldog évet!!

Ezt a videót a kedvenc Big Time Rush-os oldalam (natasarusher.blogspot.hu) szerkesztője készítette. Nekem nagyon tetszik és elmond mindent, amit James-nek mondanék. :))♥


Angel (:

2013. július 15., hétfő

Forma-1


Forma-1... Elég tág fogalom. Már elég régóta követem ezt a sportot, bár mostanában inkább csak háttérzajnak megy a tévében. Elég hosszan tudnék róla mesélni. :)

Hogy mi is a Forma-1? Egy autóverseny, ami nem csak arról szól, hogy az autók körbe-körbe mennek, hanem a taktikáról, hogy ki milyen minőségű abronccsal, mennyi ideig bírja a pályán. A Forma-1 a világ egyik leggyorsabb sportja. A Forma-1 egy életforma a rajongók számára. A rajongók a benzingőzben és a gumiszagban élnek. Ezek vagyunk mi, a Forma-1 fanok.

Kisebb koromban elő szokott fordulni, hogy reggel, amikor mesét akartam nézni és bekapcsoltam a tévét, akkor a Forma-1 ment. Reménykedve vártam végig a versenyt, hátha utána még lesznek mesék, de ha volt is mese, csak 1-2. Nem nagyon érdekelt a sport, a családban csak a keresztapám nézte. Olyan persze előfordult, hogy én is megnéztem és izgultam Schumiért (Michael Schumacher), nehogy valami baj történjen vele, de persze semmi nem történt vele és megnyerte a futamot. Miután kimondta, hogy elhagyja a sportot, kedvencet váltottam (nem mintha annyira nagy kedvencem lett volna, csak valamiért neki szurkoltam). Kimi Räikkönen mellett döntöttem. Emlékszem, amikor megnyerte a világbajnoki címét. Nemcsak a címet, de az évadzáró futamot is megnyerte. A következő évben is neki szurkoltam, reménykedtem, hogy ismét világbajnok lesz, de ahogy telt az idő, az esélyei a világbajnoki címre, egyre csökkentek. Csapattársának azonban még ott volt a lehetőség, hogy világbajnok legyen (az volt az egyetlen esélye a VB címre, azóta nem is tud labdába rúgni az élmenők ellen). Ő megtett mindent, hogy világbajnok lehessen, még Kimi is segítette, amikor az egyik futamon (nem tudom, már melyiken) maga elé engedte. Sajnos ezekkel a segítségekkel sem tudott nyerni, annak ellenére, hogy az évadzáró futamot megnyerte. Csak ugye ott vannak azok a fránya pontok. Az a pár pont különbség...

2009-ben valamiért már nagyon vártam a szezon kezdést (talán azért, hogy valamivel el tudjam tölteni a vasárnap délutánjaimat). Valamilyen oknál fogva elkezdtem keresgélni Kimi után. Találtam rajongói oldalakat, ahol elég sok mindent megtudtam róla, bár az elején még nagyon furcsa volt, hogy valaki ennyi mindent tudjon róla és ennyire oda legyen érte. Aztán elkezdődött az évad és azon kaptam magam, hogy én is ugyanilyen fanatikus lettem. Még ugyanebben az évben ismertem meg egy másik Forma-1-es pilótát is részletesebben. Ő nem volt más, mint a már 3-szoros világbajnok, Sebastian Vettel. Kezdetben még nem foglalkoztam vele különösebbképpen, hiszen ott volt Kimi. Csakhogy ebben az évben felütötte a fejét egy olyan pletyka, miszerint Kimi távozik a Ferraritól és helyére Fernando Alonso jön, aki eddig a Renault istállónál versenyzett. Csakhogy volt egy kis gond. Kiminek 2010-ig volt szerződése a Ferrarival és ha időnap előtt el kell hagynia az istállót, akkor ki kell fizetni neki még azt az évet is. Emellett a probléma mellett  még ott volt az is, hogy a 2009-es Ferrari enyhén szólva is borzalmasan muzsikált, ahogy a McLaren is, pedig ők a csúcsistállók. Közben feltűnt egy régi-új csapat is, a Brawn-GP, régi nevén Honda, amit Ross Brawn vásárolt meg és fejlesztett. Olyannyira jól sikerültek az autó fejlesztései, hogy pilótái (Jenson Button és Rubens Barrichello) számtalan futamot megnyertek vele. Közben egy másik csapat is élre került, ami nem volt más, mint a Red Bull Renault. Itt került képbe Sebastian. Ez az év Jenson uralmáról szólt és arról, ahogyan Sebastian és Rubens megközelíti a pontversenyben. A szezon közepe felé azért történt egy felejthetetlen és hátborzongató esemény. Aki követi a Forma-1 eseményeit már évek óta, az szerintem pontosan tudja, hogy miről beszélek. 2009. július 25-én, a Magyar Nagydíjon az időmérő edzés második szakaszának vége felé Felipe Massa Ferrarija a gumifalba csapódott. Amikor még nem tudtam, hogy melyik Ferrari az, abban reménykedtem, hogy nem Kimié. És nem is az volt. De ekkor még nem tudtam, hogy Felipe fejét eltalálta egy 800 gramm és 1 kilogramm közötti rugó, ami Barrichello autójáról esett le. Massa súlyos sérüléseket szenvedett, helikopterrel vitték a kórházba. Aznap éjjel nem tudtam aludni, annyira aggódtam miatta. A Magyar Nagydíj után is folyamatosan figyeltem a híreket, hátha mondanak valamit az állapotáról. Massa felesége miatt is aggódtam, hiszen akkor volt terhes a kis Felipinhoval. Szerencsére minden jó, ha a vége jó, Felipe felépült és a mai napig ott versenyzik a Forma-1 mezőnyében.  Abban az évben sem az lett a világbajnok, akit szerettem volna (Button), de következő évben Őt is megkedveltem. Sajnos a hírek igazak voltak Kimivel kapcsolatban. Elhagyta a Ferrarit és elment Rallyzni. Rettenetesen kiakadtam, hiszen nagyon szerettem Kimit. Szerencsére így sem vesztettem Ő szem elől, hiszen a weboldal, ahol mindig szoktam róla híreket nézni, folyamatosan tájékoztatott a karrierjéről.

2010-ben Kimi helyett Sebastiannak szurkoltam. Ebben az évben érkezett a Forma-1-be három kis csapat, akik egész végig a mezőny végén kullogtak. Persze azért nem róluk szólt az év, hanem Alonsoról, Sebastianról és csapattársáról, Mark Webberről, akivel nagyon csúnyán összebalhézott. A rajongók tudják miről beszélek. Csak a lényeget írom le. A török nagydíjon Seb meg akarta előzni Webbert, de ez rosszul sült el, mert Seb túl korán hozta vissza az autót és nekiment Webbernek (én mindig azt gondoltam erről, hogy Seb azt hitte, hogy már elment Webber mellett). Seb kiesett, Webber pedig folytatta tovább a versenyt. Innentől kezdve elmérgesedett közöttük a helyzet.
Itt a videó az esetről:



Egy másik emlékezetes momentum a viszályukból az az eset, amikor a Brit Nagydíj htvégéjén Seb eltörte a vezetőszárnyát és Webberét adták neki, webbernek pedig egy régebbi fejlesztésű szárny jutott. Ennek ellenére megnyerte a Brit Nagydíjat és a futam után ezt mondta be a csapatrádióba: "Nem is rossz a második számú versenyzőtől". Mint tudjátok a Forma-1-ben nem lehet egyesszámú és kettesszámú versenyző, ezért kavart olyan nagy botrányt ez a mondat is. Ebben az évben rengeted támadás érte Sebet és a csapatot is e miatt, rengetegen szidták őket. Emlékszem, én rettenetesen dühös voltam ezért a "támadókra".


A srácok ugyan kibékültek, de a tüske továbbra is ott maradt Webberben.
Az év végén végül Sebastian lett a világbajnok, noha év közepén fejben kicsit összeomlott, de év végére összeszedte magát és csodálatos módon VB lett.
A 2011-es év Sebé volt egyértelműen. Szinte sorra nyerte a futamokat és végig vezette a világbajnokságot. Már félévkor tudni lehetett, hogy Ő lesz a világbajnok és ez így is lett.
2012-ben megint nehezebb éve volt Sebnek, de hatalmas szerencséje miatt meglett a 3. VB-i címe is az évben.
Idén már annyira nem nézem a Forma-1-et, de tudom, hogy Seb vezeti a világbajnokságot, és végre, annyi év után sikerült megnyernie a Német Nagydíjat.

Mesélhetnék még sokat, főleg Sebastian Vettelről és Kimi Räikkönenről, de jobbnak látom, ha ezt majd máskor írom le, mert így is elég hosszúra sikerült az irományom. Végezetül a kedvenc rajongói mondatommal fejezném be a "cikkemet": "Kimi mindig és mindenek felett!"

Photos (pilóták):













Angel (:

2013. július 14., vasárnap

V, mint Viktória :)


Amikor először megláttam a tévében ezt a sorozatot, azt gondoltam róla: Ez egy akkora hülyeség! Később többször is láttam akaratlanul is és egy idő után már nem tartottam akkora őrültségnek (találtam ennél rosszabbat). Idén nyáron ezt a sorozatot is elkezdtem nézni neten, ameddig megtaláltam. Sajnos így ha a tv-ben, már nem élvezem annyira a részeket, de azért így is akadnak olyanok, amiket még nem láttam, vagy még nem sokszor, így annyira nem unom. A kedvenc karakterem a Becket játszó Avan Jogia és persze a főszereplő, Tori Vega, alias Victoria Justice. Persze a többi szereplővel sincs problémám. Robbie-nak például néha szoktam szurkolni, hogy jöjjön már össze valamelyik lánnyal, csak szegénynek soha nem jön össze.

Egy kis tartalom: Az első évad első részében kerül be Tori a művészgimnáziumba, a testvérének köszönhetően, aki szerepet játszik egy darabban, de bedagad a nyelve és így nem állhat színpadra. Egyedül Tori tudja a dalt és a koreográfiát, ezzel megmentve az estét és a darabot. Ennek köszönhetően veszik fel a gimibe. Persze, mint mindig itt is hamar szerez barátokat és persze ellenségeket is. Rögtön első nap kihívja Jade ellenszenvét, mert a lány félreérti a barátjához, Beck-hez való viszonyát. A sorozat a lány mindennapjait és problémáit mutatja be, illetve, hogy azokat hogyan oldja meg. Aki szereti a "bugyuta" filmeket, annak ajánlom, hogy nézze meg! :)
A sorozat egyébként 4 évadból áll. (:

Photos:
















Ahogy az Anubisz házának rejtélyeinél is említettem, itt is hozok majd külön bejegyzést, legalább Victoria Justice-ról, aki nemcsak színészkedik, hanem énekesnő is. :)

Angel (:

2013. július 13., szombat

Anubisz házának rejtélyei (:

Régebben még annyira nem néztem a Nickelodeon csatornát, legalábbis nem annyit, mint most. Már akkor is láttam pár részt ebből a sorozatból, de annyira nem keltette fel a figyelmemet. Később már nem is játszották a csatornán, így nem is láttam belőle több részt. A legjobb barátnőm szokta emlegetni, hogy nagyon tetszik neki, sőt ihletet is adott neki egy könyv írásához. Jött a nyári szünet és szinte egész nap unatkoztam itthon június majdnem minden napján. Kezdetben még lekötöttem magam más sorozatokkal, mint a Big Time Rush új részei Indavideón, ami még nem megy a Nick-en, vagy a V, mint Viktória részei. De miután ezeket is megnéztem, találnom kellett egy másik sorozatot. Már nem is emlékszem, hogy hogy jutott eszembe ez a sorozat, talán megláttam valahol a videóját, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy elkezdtem nézni. Egymás utáni napokon sorozatmaratont tartottam, annyira tetszett. Csak az okozott gondot közben, hogy jó pát részt nem találtam meg Indavideón és más videómegosztókon kellett őket megkeresnem. Néhány részt szinte képtelenség volt megtalálni, valamelyiket le kellett töltenem, hogy meg tudjam nézni, de végül az első 2 évadot csont nélkül kivégeztem. A harmadik évadot sajnos csak feliratosan találtam meg és csupán az első 26 részt láttam (2x13 15 perces rész). Aki szereti a rejtélyes sorozatokat, szeret egy nagyon kicsit rettegni, de ugyanakkor a romantika sem áll tőle messze, annak feltétlenül ajánlom, hogy nézze meg a sorozatot. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni!

Egy kis előzetes:

1. évad:
Nina Martin, egy amerikai lány bekerül egy angol neves iskolába. A szállása az Anubisz nevű házban lesz, amit még az előző tulajdonosai adtak neki. Csakhogy amikor Nina megérkezik, egy másik lány, Joy eltűnik az Anubisz házból. Vajon véletlen? Vagy valami történt? Megtudjátok, ha megnézitek az első évadot.

2. évad:
Nina és csapata körül újabb rejtély kezd kialakulni. Joy visszatérésével pedig Fabian és Nina kapcsolata kezd szétesni. Közben érkezik egy új srác Eddie, aki elég sok borsot fog törni majd Patricia orra alá és a lány is hasonlóan viselkedik a sráccal. Vajon több van e mögött, vagy csak szimplán nem bírják egymást? Nina és Fabian együtt maradnak? És vajon a Szibunának sikerül megoldania az újabb rejtélyt?

3. évad:
Nina nem tér vissza az Anubisz házba, mert rájön, hogy ha az Osirianja közelében marad, akkor valami nagyon rossz dolog fog történni. Közben Joy megint bepróbálkozik Fabiannél, de ismét sikertelenül. Egy új lány tűnik fel az Anubis házban, KT, akit a nagyapja küldött oda egy küldetéssel. Ezt előrelátja Eddie, aki Nina Osiriánja. Ezen kívűl feltűnik egy lány, aki már eddig is ide járt iskolába, de minden áron be akar kerülni az Anubis házba Nina helyére. Vajon mi a feladata KT-nek? Kiderül, ha megnézitek a 3. évadot.

4. évad:
Elméletileg nem akarnak 4. évadot csinálni, de alá lehet írni egy petíciót azért, hogy legyen 4. évad. Ezt a petíciót megtaláljátok, ha az anubisz.tk oldalára mentek. :)

A film:
A sorozatból film is fog készülni, amiben szintén lesz két új szereplő és a srácoknak egy újabb rejtélyt kell megoldaniuk.

Photos:











Később majd hozok infókat a különböző szereplőkről is, hiszen vannak köztük olyanok, akik nem csak színészkednek, hanem énekelnek is. Pl.: Brad Kavanagh, aki Fabian szerepét játssza.

Angel (: